Egyesek főszerkesztőként, rádiós műsorvezetőként vagy éppen producerként, mások szenvedélyes vitorlásként ismerhetik a nevét, de az építőiparban mind a mai napig az iparipadló-készítés és esztrichbetonozás hazai úttörőjeként tartják számon Borbély Ferencet. Az üzletember a szakma születéséről, a rendszerváltás utáni Magyarország technológiai kihívásairól és az építőipar mai helyzetéről is beszélt. 

Amikor sikertörténeteket mesélünk, gyakran az eredményekre fókuszálunk, pedig a legtöbb a tanulsággal a kezdetek szolgálhatnak. Hogyan került az építőipar közelébe?

A 80-as évek végén balatoni sétahajókat üzemeltető vállalkozásom volt, de amikor jött a német rendszerváltás, elhatároztam, kimegyek nyelvet tanulni. Építőipari végzettséggel, illetve egy kinti vállalkozó ismerősöm segítségével a Stuttgart melletti Heilbronnban, egy esztrichbetonnal és ipari padlóval foglalkozó cégnél kaptam állást. Előkészítő mérnökként az anyag diszponálás volt a fő feladatom, de sok minden másba is belefolytam. Testközelből láthattam, hogy a német építőipar már rég “beszakosodott”, azaz a vakolást, a padlót, földmunkát, a daruzást stb. külön cégek csinálták.

Ettől a rendszerváltáson éppen átesett Magyarország jócskán le lehetett maradva.

Döbbenetes volt a különbség. Otthon még ekkor is a nagy építőipari vállalatok kiviteleztek mindent, akik a földmunkától az ács-tetőfedői feladatokig ugyanazokat a “polihisztor”, kőműves végzettségű alkalmazottakat használták. Úgy gondolták, az évszázados tapasztalat elég, de közben tőlünk nyugatra teljesen más szinten, más minőségben dolgoztak már. 

Tehát az építőiparban később ment végbe a rendszerváltás, mint a politikában?

igen, abszolút. 1991-től tudtak kimenni a magyarok dolgozni az osztrák és német piacra, nekik pedig 2-3 év kellett, hogy megtanulják a gipszkartonozást vagy éppen a vakológép használatát. Ezután visszajöttek Magyarországra, és az új tudással megalakították a saját szakipari vállalkozásaikat. De fontos látni, hogy sok esetben a technológia is hiányzott itthon. Emlékszem, még 1995-ben is mikrobusszal mentem ki, hogy Stuttgartból hozzak két köbméter speciális adalékszert, amit rendelni sem lehetett. 

Akkor már egy éve létezett a BELOTTI Kft . Hogyan jutott el a cégalapításig?

Nagyon hamar egyértelművé vált számomra, hogy a szakiparosodás rövid időn belül végbemegy Magyarországon, és akinek van valamilyen speciális tudása, könnyen megtalálhatja a helyét az átalakuló piacon. Szóltam a heilbronni vállalkozónak, hogy van itt egy őrült jó lehetőség, Budapest ugyanis világkiállítást szeretne tartani, én pedig már találkoztam a döntéshozókkal, akik nagy mennyiségben tudnának betonozási munkát biztosítani számunkra. Létrehoztunk egy vegyesvállalatot: ő a gépekkel szállt be, minden mást – a piacon való megjelenéstől a kivitelezésig – rám hagyott.

Ilyen könnyen sikerült rábeszélni a világkiállítást szervezőit, hogy önt válasszák?

Magyarországon addig aljzatbetonokat húztak, a minőség szinte nem volt szempont. Lehúzták ahogy tudták, olyan időjárási körülmények között, amilyen volt, olyan konzisztenciájú betonnal, amilyet éppen kihoztak az üzemből. Elmondtam nekik, hogy a német esztrichtechnológia messze a magyar fölött áll. Ráadásul olyan rövid idő alatt kellett felépíteni az ingatlanokat, ami a hagyományos megoldással lehetetlen lett volna.

Aztán lemondta Magyarország a világkiállítás megrendezését…

Amikor ez kiderült, a német társam úgy döntött, hogy kiszáll, így kivásároltam. De addigra már végbement egy olyan piacalakítás, aminek a Belotti volt a fő motorja. Aki 1994 és 1996 között minőségi padlót szeretett volna kivitelezni, gyakorlatilag nem tudott máshoz fordulni. Akkoriban az első nagy ipari padlós projektünk a Pólus Center műjégpályája volt, aminél a tulajdonos már bedobta, hogy a német építkezéseiket is behajtanák hozzánk. Kettőt pislogtunk, és lassan nemzetközi céggé nőttük ki magunkat.

Lépést tudott tartani a cég növekedése ezzel a sikerrel?

Annak idején úgy működött a képzés, hogy gyakorlilag külföldi “építőtáborokat” szerveztem. Felültettem egy buszra a BELOTTI kőművescsapatát, kimentünk Németországba, és szépen beszálltak az ottani építkezésekbe. Közben kintről hetekre kaptunk egy-egy német brigádot, akik besegítettek a magyar projektekbe, és itthon is tanulhattak tőlük a mieink.

Nyilván nem mindenki örült ennek a sikernek.

Legjobban a burkolók utáltak minket, valósággal sírtak-vonyítottak, amikor megláttak egy BELOTTI padlót. Korábban ugyanis azzal tudtak nagyot kaszálni, hogy ki kellett egyenlíteniük a gyenge minőségű padlókat a burkolás előtt. Bemondtak egy jó magas összeget, amit a megrendelő mindig kifizetett nekik. Csakhogy mi elkezdtünk pontos padlókat húzni, a burkolóknál így kipottyant ez az extra pénzkereseti lehetőség.

A beruházók viszont aligha sajnálhatták ezt.

Óriási bizalom áradt felénk, ennek köszönhetően váltunk szinte azonnal piacvezetővé. Nyugodtan mondhatom, hogy az 1994-es alapítástól kezdve 12 évig nem volt olyan nagy beruházás Budapesten, amit esztrichben, ipari padlóban ne mi csináltunk volna. Westend, Lurdy Ház, Nemzeti Színház, Művészetek Palotája, számtalan hipermarket és sorolhatnám még. 

Aztán 2006-ban úgy döntött, átadja a céget Rédai Tibornak. Követi még a szakmát?

A BELOTTI Kft. harmincadik születésnapjára engem is meghívtak, fantasztikus volt látni, hogy az eredeti szemlélet megtartása mellett hova fejlődött a cég. 2006 óta más területekre fókuszálok, de természetesen van még fogalmam arról, mi történik az építőiparban. Úgy látom, nem is a technológia, inkább az adalékszerek terén van fejlődés, a kemikáliákat folyamatosan finomítják. A barátaim egy-egy beruházás előtt mind a mai napig kifaggatnak, mire figyeljenek. Azt tapasztalom, hogy az igazán nagy veszélyt a hanyag kivitelezők jelentik. A legfontosabb tanácsom rendszerint az, hogy csak profi, komoly referenciákkal rendelkező céggel szerződjenek.